Kisterségről
LHH-s projektek
Társulásról
Tervek
Közkincs
Szolgáltatások
Támogatóink
Ricse
A település Kisvárdától 21 km-re, Sátoraljaújhelytől 37 km-re és Sárospataktól 40 km-re fekszik. A bodrogközi nagyközség első írásos említése 1288-ból származik, amikor Boleszló váci püspök a leleszi konventnek adományozta a települést. A falu külterületi részét, Budahomokot a Jászóvári Premonteri rend 700 éven át uralta. Tulajdonosai gyakran változtak. Az 1781-ben egy fatemplom szolgált a református gyülekezet részére. A ma is áll gótikus stílusú templomot 1827-ben kezdték építeni. A XIX. században kolerajárvány ütötte fel a fejét, aminek köszönhetően a lakosság száma jelentősen lecsökkent. A településen élők nagy része halászattal és méhészettel foglalkozott, amit a vizek lecsapolása után földművelés és állattenyésztés váltott fel. 1920-ban a trianoni békeszerződést követően Ricse járási székhely lett, ez szükségszerűvé tette fejlesztését. Zukor Adolf filmiparos Ricséről az Egyesült Államokba költözött, ahol nagy vagyonra tett szert. 1928-ban fúratta az artézi kutat, amely fölött a még ma is álló „Juhászkút” Szoborcsoport található. |
|
|
|



