Pácin
pacin.jpg
 
A szlovák határnál fekvő ősi magyar település Sárospataktól 24 km-re, Sátoraljaújhelytől 22 km-re, és Kisvárdától pedig 29 km-re található. A falu első írásos említése 1247-ből való, amikor Roland nádor birtokába került. 1437-ben Tokaj várához tartozott. A település birtokosai gyakran változtak. 1560-ban Alaghy János birtokába került, majd halála után 1571-ben gyermekei gyámjának és a település birtokosának Mágóchy Gáspárnak tulajdona lett. 1580-ban összeházasította egyetlen örökösét, unokaöccsét Andrást és gyámleányát Alaghy Juditot. Az 1581-ben épített kastély valószínűleg az ifjú házasok lakóházának készült. Mágóchy özvegye 1587 elején összeházasodott Rákóczi Zsigmonddal. Alaghy Judit kiegyezett a rokonsággal, hogy az udvarházat Alaghy Ferencnek és kiskorú unokaöccsének Menyhértnek engedi át. Alaghy Ferenc 1612-ben, utódja Alaghy Menyhért pedig 1631-ben örökös nélkül halt meg. A király a pácini birtokot és a kastélyt Sennyey Sándor bárónak adományozta. Az õ családja birtokolta a települést 1945-ig. A római katolikus templomot 1936-ban építették. A görög katolikus templomot, 1922-ben báró Sennyey Miklós építtette át magánkápolna céljára, melyben egy fedél alatt van a parókia és templom is.
  • Hírek   ( 1 Cikk )
    Itt hireket olvashatnak az adott telepulesrol...